DunaVia – Lépések a zöld tájért!
Felejthetetlen hétvége van mögöttünk! Felfedeztük Somorja, Bacsfa és a sámoti major természeti és történelmi kincseit. Közel harmincan vállalkoztak a több mint 19 kilométeres sétára, és bár a táv és a meleg komoly kihívás elé állított mindenkit, a társaság fele mégis kitartással járta végig a teljes túrát. Lépésről lépésre tárult fel előttünk a múlt, és fedte fel kincseit a kultúrtáj.
A somorjai Pomlé parkerdőben kezdtünk, ahol nemcsak az őshonos és betelepített fákkal ismerkedtünk, de azt is megtudtuk, hogy az öreg táncház (Szlovákia legnagyobb, belső letámasztás nélküli faszerkezetes filagóriája) a maga nemében egy teljesen páratlan építészeti emlék még az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből.
A történelmi időutazás a frissen felújított somorjai Korona épületénél folytatódott. Az egykori paulánus kolostor falai között kiderült egy egészen bizarr gasztrotörténeti tény is – mégpedig, hogy az építtető paulánus szerzetesek a böjti időszakokban előszeretettel fogyasztottak teknősöket, mivel a húsukat a halakéhoz hasonlónak tekintették.
A Körtvélyesi-tározóhoz érve a Madár-sziget élővilágáról tudtunk meg érdekességeket. Megrázó volt hallani, hogy a vízlépcső megépítése és a tározó létrehozása több mint 2500 hektárnyi burjánzó ártéri erdő teljes kiirtását követelte.
A bacsfai Szent Antal-templom különös hangulata, ódon levegője lehetőséget adott számunkra a spirituális feltöltődésre. A templom falai között a mai napig szent erekjeként őrzik azokat a kendőcskéket, amelyekkel 1715-ben felitatták a könnyező Szűz Mária festményről lehullott véres könnycseppeket. Érdekesség, hogy a kegytemplom alagsorában lévő kripták az Apponyi család végső nyughelyéül is szolgálnak.
Túránk utolsó történelmi állomása a sámoti Antióchiai Szent Margit-templom volt. Ez a lenyűgöző, 1260 körül épült Árpád-kori román stílusú gyöngyszem az évszázadok során sok mindent megélt: a II. világháború után a majort felvirágoztató Schuster családot a bevonuló szovjet katonák fegyverrel üldözték el a saját birtokukról, a kommunizmus évtizedeiben (1950-től) pedig harminc éven keresztül megalázó módon egyszerű gabonaraktárként használták az ősi szentélyt.
Köszönjük a közreműködést: Méry Erzsébet, Rozália Vörös és Mikus Csaba plébános úr.